Terveink

A

z Országgyűlés által 2020-ban meghozott törvény értelmében a Királydombot a többi emlékhelyről már ismert, egységes és könnyen felismerhetővé sztélé fogja jelölni a jövőben. A független középkori Magyar Királyság életének egyik legfontosabb színhelyén azonban a sztélé mellett egy országzászlós emlékművet is fel szeretnénk állítani.

J

avaslatunkkal a magyar nemesség több évszázados közjogi küzdelme, a népképviselet kibontakozása előtt kívánunk tisztelegni: az országzászlót Magyarország legfényesebb korszakából származó, vagyis a Mátyás király uralkodása alatt fennálló 85 vármegye földjéből épített dombon állítanánk fel a Királydomb legmagasabb pontján. Ezzel utalnánk a magyar királyok koronázási szertartása során emelt koronázódombokra is, amelyekből ma már egy sem látható. Az országzászló talapzata ugyanakkor megörökítené az emlékhelyhez kötődő főbb eseményeket.

E

gyesületünk a jövőben is azért fog dolgozni, hogy a Királydomb emlékét a köztudatba újra is beemeljük. Ennek jegyében 2021-ben szabadtéri zenés hagyományőrző programsorozatot rendezünk KirályFeszt néven. Koncertekkel, kirakodóvásárral, korabeli hangulattal idézzük fel a középkor szellemét. Erről bővebben a KIRÁLYFESZT menüpont alatt találhatók.